Őszintén bevallva lepergett pár év az utolsó Derítő-tavi horgászatunk óta.Éveken keresztül vallattuk ezt a remek vizet, de vágytunk valami másra. Idén úgy éreztük elég a hűtlenségből, irány Tata! Túránkra való felkészülést nagyban segítette a víz ismerete és a Quest Bait’s termékpalettája.
A tesztelésre szánt bojlik : Chilli Chocolate
Surf’n’Turf
Tiger Nut Crunch
Fruity Trifle
Liver B 8
Rahja Spice
Tavasz lévén a magos etetést is fontosnak tartottuk,így 5 kg Rahja ízesítésű főtt magmixet vittünk magunkkal,természetesen a Quest Bait’s „családból”.
Április 16.-án délután érkeztünk a tó partjára. Csodálatos látványt nyújtott a víztükör és a mélyből előtörő erdő.
Szívünk percről percre jobban vert. Csapatunk 3 főből állt: Németh Gábor ( Gabó )
Ronyecz Gábor ( Nyenyec )
Makó Attila ( Atesz )

Gabó, Nyenyec, Atesz ( Craze Carp Team )
A büfében megváltottuk a jegyeket, csónakot és kiskocsit béreltünk. A kötelező kávé elfogyasztása közben a szemben lévő magaspartot vizslattuk,keresve az ideális helyet. Csónakba rakodás közben kiszemeltük azt a partszakaszt ahol eltöltjük a 3 napot.
Miután csónakkal ,kiskocsikkal átevickéltünk a magaspartra, némi változtatást eszközöltünk az elképzeléseinken. Az előző napokban nagyobb mennyiségű eső esett, ami feláztatta a partot, de megtaláltuk azt a szakaszt ami megfelelt a sátrazáshoz.

Kipakolás, táborépítés után irány a tó,kezdődhet az etetés. Előzetes beszélgetések alapján az első és második tuskósort is beetettük. A közelebbi fákat magokkal,bojlival és pellettel, míg a hátsó sort pár szem bojlival és pellettel szórtuk meg.

Miután a szerelékek is a helyükre kerültek, lerogytunk székeinkbe és gyönyörködtünk a látványban.

Hamar besötétedett és mivel fáradtak voltunk, elvonultunk aludni.
A pihenést Gabó jelzője zavarta meg. Az első jelentkező egy gyönyörű 44 cm-es dévér volt,3 szem Tiger Nut Crunch golyóra. Újra dobás,fekvés,szendergés….pípípípí..Nyenyec partközelben elhelyezett Fruity hóember csalival tálalt horgát vette fel egy 8,5 kg-os csodás pikkelyes.

(A reggeli fotózáskor Nyenyec nem ért rá. )
Az éjszaka további része alvással telt. Reggel kávé,etetés, újracsalizás. Csend honolt a tavon, így nekiláttunk az ebéd és az ideiglenes tűzrakóhely elkészítésének. Nyenyec rutinos mozdulatokkal rakta a „kemencét” szomszédaink kutyusa hathatós közreműködésével.

Kora délután megérkezett Ifj. Ronyecz Gábor,így már négyen élveztük a pecát.
A nagy lazítást ismét Nyenyec jelzője zavarta meg,fia segítségével egy 7 kg-os tükröst szákoltak meg. Ismét a Fruity!

A szombat éjszaka nehezen telt, mivel az évszakhoz képest barátságtalan hideg volt. Alig vártuk a reggeli nap első sugarait. A vasárnap békésen telt,eltekintve a széltől,ami igencsak feltámadt.
Délután Atesz jelzője határozott húzással adta tudtunkra, valaki „Surf”-öl a belső etetésen.Rövid, de határozott fársztás után meglett a kosztos egy 10 kg-os tükrös képében.

Időközben illusztris szomszédokat kaptunk Misel Zadravec és társai személyében. Szimpatikus társaság komoly horgásztudással!
Estére, csak hogy ne legyen unalmas,megjött az eső villámok és viharos szél kíséretében. Persze a halak értékelték és a legnagyobb viharban húzták a csalit. Pár 3-4 kg-ot meghaladó ponty, sár, hideg. Ez jellemezte a vasárnap éjjelt.
Hétfőn délelőtt 5,5 kg-os pikkelyes éhezett meg a Surf-re.

A délután a pakolászás jegyében telt. Kissé szomorkásan konstatáltuk, hogy lassan letelik a „ szabi”, megyünk haza.
A halak másként gondolták.Előbb egy 4 kg-os tükrös akart egy közös képet, majd utána nemsokkal…pípípípí…
A Surf !Ismét rövid, de annál határozottabb küzdelem végén a matracon pihent a túra utolsó hala,10,5 kg-os egészséges pikkelyes ponty.

Összegezve a túrát: az elején a gyümölcsös, intenzívebb csalik működtek, majd a kapások inkább a természetes ízeket felvonultató Surf’n’Turf bojli irányába terelődtek.Egy esettől eltekintve minden hal a hóember csalizási módon felkínált bojlikra éhezett meg,15-10 mm és 20-15 mm-es kombinációban.
Véleményünk szerint remek bemutatkozása volt ez a túra a Derítőn a Quest Bait’s bojliknak.
De a show csak most indul be igazán!Viszlát Derítő!

Na ki a király ?!
A végére egy megválaszolatlan kérdés, ami régóta foglalkoztat minket.
Az úgynevezett profi pontyhorgászok többsége miért kerüli ezt a csodás, nagy pontyokban oly gazdag tavat?
Üdv.: Gabó, Nyenyec, Atesz
Craze Carp Team |