|
Siklódi Rita
A horgászattal apukám mellett ismerkedtem meg. Pár éve a közös horgászatok során kerültem kapcsolatba a bojlis horgászattal. Az elején - mint véleményem szerint a legtöbb Nő - csak mint szemlélődő vettem részt, majd a szerelékek összeszerelése, csalizás és egy alkalommal véletlenül nekem kellett bevágni egy botnak ami ezután a kezembe is maradt. Ezután már nem volt megállás és csatlakoztam a horgászok népes táborába.

Makó Attila

Mátyás Sándor
A horgász „fertőzést” még gyerek koromban a kereszt apámtól kaptam el. Ő horgászat iránti szerete ragadt rám és Tőle tanultam az alapokat. Iskolai tanulmányaim alatt kicsit hanyagolni kényszerültem a horgászatot, de később újra belelendültem. Egy időben a finom szerelékes horgászatnak hódoltam, majd „szerencsétlenségemre” megismerkedtem Attila és Gábor barátaimmal akik bevezettek és megtanitottak a bojlizásra amely módszerrel jelenleg is a legszivesebben horgászok.

Németh Gábor

Pataki Gergely

Wéber Viktor

|